Nők az erőszak árnyékában

2014. 11. 25., k - 08:02
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem árt az óvatosság.

Gyakorta értesülünk nőket, fiatal lányokat ért erőszakos bűncselekményekről, de az is előfordul, hogy közvetlen lakókörnyezetünkben, vagy éppen családunkban történik hasonló eset. Vas megyére nem jellemzőek a nőket érő utcai zaklatások, erőszakos bűncselekmények, azonban nem árt az óvatosság.

Az ENSZ 1999-ben nyilvánította november 25-ét a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapjává, így emlékezve meg a Mirabal nővérekről, akiket 1960-ban ezen a napon öltek meg Rafael Trujillo tábornok parancsára a Dominikai Köztársaságban. A nővérek a feminista ellenállás szimbólumai lettek. Ezen a napon emlékezünk minden olyan nőre, aki embertelen körülmények között él, akit erőszak sújt.

A legcélszerűbb elkerülni a veszélyes helyzeteket, ehhez azonban elengedhetetlen az erőszakra irányuló szándék időben történő felismerése. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a megelőzésben a női metakommunikációnak óriási szerepe van. A fiatal lányok kacérkodása gyakran válthat ki erőszakot. Fontos, hogy csak akkor közvetítsünk ismerkedési szándékot, ha valóban kapcsolatba kívánunk lépni a másik féllel, mivel a visszautasítás dühöt kelthet a hozzánk közeledőben.

Sok esetben nehéz felismerni, ha valakit követnek, hiszen ez gyakorta tömegben indul. A verbális és non verbális jelek azonban megmutatják a támadó szándékát. Akiben felmerül a gyanú, hogy figyelik, igyekezzen jól látható, kivilágított helyre sietni, vagy elvegyülni egy társaságban.

Viselkedésünkkel minden esetben igyekezzünk magabiztosságot sugározni. Fontos az önbizalom, fontos, hogy magunk is higgyünk abban, sikerülhet elkerülni az áldozattá válást!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.