Személy- és vagyonvédelmi képzés a Tanyaprogramban

2014. 09. 01., h - 12:38
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság személy- és vagyonvédelmi ismereteket bővítő oktatást szervezett a Csongrád Megyei Tanyaprogramban feladattal bíró kollégák és szakmai együttműködök, valamint az érintett lakosság számára.

A rendezvény a Csongrád Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság „A Csongrád megyei összefogás az áldozattá válás megelőzése és az áldozatsegítés érdekében” című TÁMOP-5.6.1C-11/2 számú nyertes pályázatának keretén belül valósulhatott meg. Az előadásokra mindazon szervezetek képviselőit meghívták, akik a Tanyaprogram szakmai együttműködőiként tevékenykednek (körzeti megbízottak, polgárőrök, postások, halőrök, mezőőrök, tanyagondnokok, egészségügyi dolgozók).

A nap első felében dr. Juhász Tünde kormánymegbízottnak, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetőjének, dr. Lukács János r. dandártábornok, megyei főkapitánynak, valamint Németh Ferencnek, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnökének összefoglalóit hallgathatták meg az érdeklődők.

Az előadásokat elméleti és szakmai képzés követte, amely bemutatta a mechanikus és elektronikus vagyonvédelem lehetőségeit, a külterületi lakosság érdekében végezett bűnmegelőzési munkát, valamint a közel húsz esztendős megyei Tanyaprogram legfontosabb elemeit, állomásait.

A polgárőrség számára a 2014/15-ös esztendő „a külterületi biztonság éve”. Az általuk végzett szakmai tevékenységekről Pőcze Levente, a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége elnökhelyettese adott tájékoztatást.

A résztvevők megismerkedhettek a legalapvetőbb intézkedéstaktikai elemekkel is. A program egyik legsikeresebb része az volt, amikor a rendőrök az idős, egyedülálló lakosok számára tartottak személyvédelmi bemutatót. A nap folyamán bemutatták a pályázatban leforgatott, a külterületen élők biztonságát segítő kisfilmet. Az érdeklődők megtekinthettek néhányat az elmúlt időszakban kiosztott 800 darab elektronikus ajtóék közül.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya évek óta kiemelt figyelemmel kezeli a külterületen élő lakosság objektív biztonságát, valamint szubjektív biztonságérzetének erősítését. Munkatársaik a TÁMOP pályázatban vállalt feladatokat a „Nem vagyunk egyedül” alcím szellemiségének megfelelően végezték. Ami egyrészt jelenti a lakosság védelmét, továbbá kifejezi azt a szakmai összefogást, együttműködést, amelyet a konzorciumi partnerek vállaltak és végeztek az elmúlt két esztendőben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Éjszakai riasztó

A készenléti rendőrök előbb elfogták a gépkocsifeltörőt, mint ahogy az autó tulajdonosa észlelte volna a bűncselekményt.

 

Jelentkezzen, ha látta a balesetet!

A székesfehérvári rendőrök egy közúti közlekedési baleset részesének és szemtanúinak felkutatásában kérik a lakosság segítségét.

 

Emberölés miatt körözték

Emberölés bűntett elkövetése miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök Röszke Autópálya Határátkelőhelyen.

 

Pedig épp csak 18

Két békés jászárokszállási lakost rabolt ki egy férfi. A jászsági nyomozók őrizetbe vették az agresszív fiatalt.

 

Sólyalopás

Egy kunszentmártoni férfi úgy gondolta, hogy egy csónakszállító utánfutó ellopásából tesz szert pénzre. El is kezdte az eszköz átalakítását, azonban befejezni már nem tudta, mert a helyi nyomozók elfogták.