Egy órán belül rendőrkézen a „macsétás” támadó – videóval

2015. 01. 15., cs - 09:44
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy idős házaspár otthonába rontott be, majd a védelmükre kelő szomszéd férfit is megsebesítette a bozótvágó késsel.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. József 30 éves mezőcsáti lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint a későbbi gyanúsított 2015. január 14-én 17 óra 15 perc körüli időben korábbi ismerőseit, egy 84 éves házaspárt miskolci lakásukban felkeresett azért, hogy pénzt kérjen tőlük. Mivel a férfi elutasító választ kapott, elővette ruházata rejtekéből a magánál tartott „macsétát”, majd azzal többször lesújtva súlyosan megsebesítette az idős házaspár mindkét tagját.

A cselekményt észlelve a szomszéd ingatlanból egy 40 éves férfi az idősek segítségére sietett, megmentve azok életét. Az önkívületi állapotban lévő támadó azonban a két idős sértett védelmére kelő férfit a vágóeszközzel ugyancsak megsebesítette, majd a helyszínről futva elmenekült.

A bűncselekmény elkövetésétől számított egy óra leforgása alatt a rendőrök felkutatták, elfogták, majd bűnügyi őrizetbe vették az ámokfutót. A nyomozók az elkövetés helyszínének közelében megtalálták és lefoglalták a támadáshoz használt bozótvágó kést is.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a megyei főügyészségen előterjesztést tesz a terhelt előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.