Három nap alatt elfogták
Kerékpárral követte, nekihajtott, majd bántalmazás után kirabolta.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Róbert 21 éves nagykőrösi lakos ellen.
A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Kiskunfélegyházán 2013. augusztus 28-án 22 óra 30 perc körüli időben biciklijével követni kezdett egy szintén kerékpárral közlekedő helyi lakost. Amikor utolérte, a sértett kerékpárjának nekihajtott, aki ennek következtében elesett. A feltételezett elkövető a földön fekvő sértettet egy alkalommal megütötte, majd ellopta két mobiltelefonját.
A kiskunfélegyházi nyomozók széleskörű adatgyűjtést folytattak, melynek eredményeképpen - a bűncselekmény elkövetése után 3 nappal - végül a Kecskeméti Rendőrkapitányság járőreinek segítségével fogták el S. Róbertet.
A kiskunfélegyházi nyomozók a gyanúsítottat kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vették. A Kecskeméti Járásbíróság 2013. szeptember 2-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.