700.000 forint a nyomravezetőnek - frissítve

2015. 07. 24., p - 15:56
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat 06010/3551/2015. bűnügyi számon rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi ment be az egyik mórahalmi ékszerboltba 2015. július 21-én 17 óra 30 perc körüli időben. Az eladót megkötözték és az aranyékszerekkel elmenekültek. Személyi sérülés nem történt.

Az egyik gyanúsított 40 év körüli, körülbelül 190 centiméter magas, erős testalkatú, rövid, sötét hajú férfi. Az elkövetéskor világosszürke felsőruházatot viselt. Társa alacsonyabb, vékony testalkatú. Piros és fehér mintás sötétkék vagy fekete színű felsőruházatot, gumikesztyűt és világosszürke maszkot viselt, melynek elején sötétebb színű minta volt.

Kérjük, hogy aki a bűncselekménnyel összefüggésben információval rendelkezik, hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 62/562-423-as telefonszámon, vagy a 112-es segélyhívón, illetve névtelensége megőrzése mellett tárcsázza az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számát (h-cs: 8-16, p: 8-13).

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 700.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövetők személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövetők azonosíthatóak, bűnösségükre a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

A díjkitűzés visszavonásának jogát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

A rendőrség az ékszerekről készült képeket a honlapján közzétette. Kérjük, aki az ékszerek hollétével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Békéscsabán a Mikulás is csat(t)lakozott

A rendőrség egész évben kampányolt azért, hogy minél többen bekössék a biztonsági övet. A piros ruhás, nagy szakállú megköszönte a kékeknek, hogy szorgalmasan dolgoztak a jó ügyért. Azoknak pedig, akik hallgattak a rendőrökre és bekötve autóztak, ajándékot adott.

 

Fociztunk

A Honvéd Arrabona Sportegyesület Borbála-napi helyőrségi kispályás labdarúgó tornát rendezett Győrben, amelyre a Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök is beneveztek.

 

Rangos elismerést kapott az ORFK-OBB

Baleset-megelőzési programjáért kapott Fair Play díjat az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság, amelyet dr. Kuczik János Zoltán r. vezérőrnagy, a bizottság elnöke vett át a Műjégpályán rendezett díjátadó gálán 2023. december 4-én.

 

Rollert lopott, elfogták

Szeged belvárosában vitt el egy elektromos rollert egy férfi. A rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Ne lopjuk el a követési távolságot!

A sávváltásnak is vannak szabályai. Békéscsabán egy rendőrkocsi kamerája rossz példát rögzített. Egy autós alig száz méteren belül ötször váltott sávot, és többször úgy ment be a mellette haladó járművek közé, hogy a követési távolságot használta ki, foglalta el.

 

Fokozott ellenőrzés Mezőkövesden

A mezőkövesdi stadionban 2023. december 10-én rendezik a Mezőkövesd Zsóry FC – Fehérvár FC labdarúgó mérkőzést. A rendőrség ezen a napon fokozott ellenőrzést végez a város közigazgatási területén.