Betonoszlopnak csapódott

2017. 05. 21., v - 08:33
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Villanyoszlopnak ütközött, majd a szántóföldön állt meg egy autó Sopron közelében.

Ausztria irányából Kapuvár felé közlekedett 2017. május 20-án 6 óra 30 perckor egy osztrák állampolgár gépjárművével a 8529-es számú úton. Közlekedése során az út 12. kilométerszelvénye közelében az autója sebességét nem az egyenetlen útburkolatnak megfelelően választotta meg, ezért elvesztette uralmát a jármű felett és az úttestről lesodródott. A gépkocsi elejével egy villany felsővezetéket tartó betonoszlopnak ütközött, majd a mezőgazdasági területre csapódott. A baleset következtében a betonoszlop kitört, a gépjármű vezetője 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága a lefutásos balesetek megelőzése érdekében az alábbiakat tanácsolja:

  • Fontos, hogy a járművezetők mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelő sebességgel és figyelemmel vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg alkalmazkodni a megváltozott látási és útviszonyokhoz!
  • Az ütközések megelőzése érdekében fontos szempont a megszokottnál nagyobb - akár többszörös - követési távolság tartása, hiszen a nedves úton a tapadás csökkenése miatt a féktávolság rendkívüli mértékben megnő.
  • Mivel a hirtelen fékezés a jármű irányíthatóságát veszélyezteti - hiszen a jobb és baloldali kerekek eltérő tapadású és egyenetlenségű felületen haladnak - ajánlható a csupán gázelvétellel történő lassítás, esetlegesen az olyan volumenű lassító fékezés, amely nem veszélyezteti az irányíthatóságot.
  • Ha a vezető úgy érzi, hogy nem képes visszanyerni uralmát saját maga reflexei, vagy a jármű irányítása felett, akkor inkább hagyja gurulni a járművet jobb oldali kerekekkel az útpadkán.
  • Az ijedség, a pánik okán ellenőrizetlen fékezés legalább olyan veszélyes, mint a hirtelen kormánymozdulat! A baloldali kerekek fent futnak a szilárd, akár érdesített aszfalton, míg a jobb oldali kerekek minimális vagy nulla tapadással gördülnek a földes, füves, vizes talajon. Egy intenzív fékezés esetén a jármű már ettől is keresztbe fordulhat. Ezen a helyzeten a meglévő ABS sem segít sokat, hiszen nem ilyen körülményekre van programozva.
  • Javasoljuk a járművezetőknek, hogy a kormányt határozottan fogják meg, engedjék el a gázt és óvakodjanak a kontrollálatlan fékezéstől! Fékezzünk finomam, tegyünk meg akár 30-40 métert is az útpadkán.

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság mindenkinek balesetmentes közlekedést kíván és arra kéri lakosságot, hogy fogadják meg a fenti tanácsokat!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.