Garázdaság Miskolcon

2016. 01. 16., szo - 14:52
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség azonnal reagált az egyik helyi bevásárlóközpontban kitört verekedéssel összefüggésben.

A Miskolci Rendőrkapitányság csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2016. január 16-án 13 óra körüli időben Miskolc egyik bevásárlóközpontjában több mint húsz személy összeverekedett.

A bejelentést követően az azonnal a helyszínre érkező rendőrök megkezdték a tanúk kihallgatását, a kamerafelvételek elemzését, a bűncselekmény elkövetőinek azonosítását és elfogását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kristállyal üzleteltek

Ezúttal Tiszaburán csaptak le a rendőrök új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.
Gyanúsítottként hallgatták ki a házaspárt, akik őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.

 

Keressük a halálos baleset tanúit

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét kéri egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset tanúinak a felkutatása érdekében.