Gyermekkorú lányokat futtattak
A Pest megyei nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást.
Gyermekprostitúció kihasználása bűntett, kerítés bűntett, személyi szabadság megsértése bűntett, testi sértés bűntett, szexuális erőszak bűntett és kitartottság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya F. András 47 éves budapesti lakos és hét társa ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy gyermekkorú lányt édesapja 2010 nyarán eladott egy ráckevei férfinak. A sértett ott nem érezte jól magát, ezért hazaszökött az édesapjához. Ezt követően az apa néhány nap elteltével a 47 éves gyanúsítottnak adta el a lányát. Ettől kezdve F. András a gyermeket prostituáltként dolgoztatta.
Az eljárás során végzett nyomozási cselekmények eredményeként kiderült, hogy F. András több személytől is vásárolt hasonló módon fiatal lányokat, akiket Budapesten és Ócsa környékén prostituáltként dolgoztatott. Tekintettel a fentiekre három személyt emberkereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként a Pest megyei nyomozók.
F. András és egy fiatalkorú társa a szexuális tevékenységre kényszerített lányoktól a kapott pénzt rendszeresen elvette és azt saját megélhetésükre fordították. A gyanúsítottaknak e miatt kitartottság bűntett elkövetéséért kell felelniük. Volt olyan kiskorú lány is, akinek a szervezetébe kábító hatású szert juttattak és tettleg bántalmazták.
Az egyik lány néhány hónap elteltével egy szintén prostituáltakat futtató férfi segítségével megszökött F. Andrástól, de továbbra is prostitúciós tevékenység végzésére kényszerítették és többször megverték. A lánynak egyik ügyfele segítségével sikerült megszöknie az őt bántalmazó férfitól.
A fiatalkorú gyanúsítottak egyike a rendelkezésre álló adatok szerint 2013 június és 2014 június közötti időszakban Pest megyében dolgoztatott prostituáltként egy kiskorú lányt. A gyanúsított a sértettől a megkeresett pénzt rendszeresen elvette.
A Pest megyei nyomozók F. Andrást 2014. október 9-én elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök a férfit bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2014. október 12-én F. Andrást előzetes letartóztatásba helyezte. Társai az eljárás során szabadlábon védekeztek.
Az ügyben folytatott büntetőeljárást a nyomozóhatóság a napokban lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.