Tettenérés
Egy áruházból próbált lopni az a gyöngyösi lány, akit eltűnés miatt keresett a rendőrség.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 16 éves helyi lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján a fiatal lány 2015. október 19-én 10 óra körüli időben bement a város egyik áruházába, ahol levett a polcról egy üveg italt, majd arról eltávolította az áruvédelmi eszközt és a táskájába rejtette. A biztonsági őr felfigyelt a gyanúsan viselkedő lányra, aki fizetés nélkül akart távozni, ezért őt visszatartotta és az esetről bejelentést tett a rendőrségre.
A kiérkező járőrök az igazoltatáskor megállapították a fiatalkorúról, hogy ellene körözést rendelt el az Egri Rendőrkapitányság eltűnés miatt. Az egyenruhások előállították a 16 éves lányt a rendőrkapitányságra, ahol bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kihallgatták, majd a gyermekvédelmi intézménybe vitték.