Ketten vesztették életüket a balesetben

2015. 10. 04., v - 08:21
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy tehergépkocsi és egy motorkerékpár ütközött Jászárokszállás külterületén, a motoros és utasa a helyszínen életét vesztette.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2015. október 3-án 12 óra 50 perc körüli időben Jászárokszállás külterületén. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 3203-as számú út 18. kilométerszelvényében egy tehergépkocsi és egy motorkerékpár ütközött. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a tehergépkocsi balra kanyarodó vezetője nem biztosított elsőbbséget a védett úton közlekedő motorkerékpárosnak és a járművek összeütköztek. A motoros férfi és női utasa a baleset következtében a helyszínen életét vesztette. A teherszállító jármű sofőrjével szemben alkalmazott alkoholszondás ellenőrzés pozitív eredményt mutatott.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a tehergépkocsi vezetője, M. L. jászárokszállási lakos ellen. A rendőrök a 37 éves férfit a helyszínen elfogták és a Jászberényi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.