Teljes útlezárás a 4805-ös számú úton

2017. 06. 25., v - 20:23
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két személygépkocsi ütközött össze a Hajdúszovát felé vezető 4805-ös számú úton.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. június 25-én 19 óra 50 perc körül egy személygépkocsi közlekedett a 4805-ös számú úton Hajdúszovát felől Debrecen irányába, amikor a 7. kilométerszelvényben eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan ütközött egy másik gépkocsival.

A balesetben ketten megsérültek, őket a mentőszolgálat munkatársai látják el.

A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek és a forgalmat Ebes, illetve a 4-es számú főút felé terelik.


Hírfolyam

 

Játék és mese

Gyorsan kelendő termékekkel csapta be gyanútlan vásárlóit egy anya-lánya páros. A kaposvári vizsgálók a Mátrix Projekt keretében most vádemelést javasoltak ellenük.

 

T’AVES VI TU PUSADO! – Legyél Te is rendőr!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2025-ben is meghirdette a roma származású (középiskolában, szakképzésben, felsőoktatásban tanuló) fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó - az elmúlt évekhez képest emelt összegű - ösztöndíj-pályázatát.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. május 1-én 0 órától 2025. május 18-án 24 óráig.