A láthatóság életet menthet - videóval

2014. 11. 11., k - 15:51
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Komárom-Esztergom megyében a megváltozott látási és útviszonyokra figyelmeztetik a rendőrök a járművezetőket.

Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a következő hetekben Komárom-Esztergom megyében. Az egyenruhások segítő, balesetmegelőző szándékkal állítják meg a járműveket. Ellenőrzik, hogy a kerékpárok fel vannak-e szerelve valamennyi kötelező tartozékkal, vezetőjüknek van-e láthatósági mellénye. A személy-, illetve haszongépjárművek, valamint a motorkerékpárok esetében azok világítását, a vezetői engedélyben szereplő szemüveg viselését, illetve a kiegészítő szemüveg meglétét ellenőrzik a rendőrök. Akiknél hiányosságot észlelnek az egyenruhások, felhívják figyelmüket azok soron kívüli pótlására, javítására. Arra ösztönzik a járművezetőket, hogy éljenek a programban résztvevő szakszervizek, optikai szaküzletek által felkínált díjmentes lehetőséggel és vizsgáltassák át az autójukat, ellenőriztessék a látásukat.

 

A vizsgálatokon megjelent gépjárművezetők részére a szervizek külön a kampányra készített igazoló lapot adnak át, mely igazolja, hogy a vizsgálaton részt vett, és ott a járműve megfelelt a jogszabályokban előírtaknak. Javasolt, hogy a kapott igazoló lapot mindenki tartsa magánál a gépjárművével történő közlekedése során, és azt a közúti ellenőrzés alkalmával az intézkedő rendőrnek átadhatja. Ebből kifolyólag egy szabályszegés elkövetése esetén a jogkövetkezmények alól ugyan nem mentesíthet az igazolás, de esetlegesen a szankció alkalmazása során a hatósági mérlegelés alapja lehet. A www.latnieslatszani.hu internetes oldalon megtalálhatók az egyes szervizek, optikusok, illetve egy szerviz- és optikakereső szolgáltatás is segíti az érdeklődőket. Az optikusok és a szervizek elérhetősége megtalálható továbbá a TraffiHunter elnevezésű népszerű okostelefon-alkalmazás segítségével is.

 

A rendőrség a láthatóság mellett a megváltozott útviszonyokra is felhívja a járművezetők figyelmét. Ősszel a közlekedési balesetek bekövetkezésében jellemzően szerepet játszik, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Ebben az időszakban a járművezetők felelőssége a járművük őszi-téli felkészítése, valamint a szemük épségének, a látásuk megfelelőségének biztosítása. Az őszi-téli átállással kapcsolatos felkészülés időszerű, melynek keretében fontos a futómű, az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás, a fékrendszer ellenőrzése, a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray és a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő használata. Javasolt, hogy nagyobb követési távolságot tartva a szokásosnál lassabban vezessünk, illetve elsősorban a kezdő járművezetőknek és azoknak, akik a tavaszi, nyári hónapokban tanultak vezetni, érdemes gyakorolni.


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.