A legaktívabb suli

2018. 10. 31., sze - 12:19
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jászberényi iskola nyerte az oktatási intézmények közötti országos „Közlekedik a család” versenyt.

Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette a „Közlekedik a család!” közlekedésbiztonsági versenyét, amelynek megyei döntőjéről és az országos versenyről is hírt adtunk.

Idén a szervezők az oktatási intézmények felé is nyitottak, hiszen iskolák is regisztrálhattak a versenyben és mozgósíthatták a családokat.  A rendezők megvizsgálták, hogy a jelentkező családok gyermekei, mely oktatási intézménybe járnak, honnan jelentkeztek a legtöbben, és díjban részesítették a legaktívabb intézményt.

Az iskolák közötti verseny országos döntőjét a jászberényi Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium nyerte. Az első helyezettnek járó díjat 2018. október 30-án Jászberényben Dávid Mónika rendőr őrnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára és Németh János, a Skoda márkaigazgatója adta át Pomázi Imréné iskolaigazgatónak.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.