A szépkorúak biztonságáért
A Győri Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának titkára – a budapesti Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány kurátorával karöltve – a helyi Lepke utcai Időskorúak Átmeneti Gondozóházába látogatott el.

Majorné Bajnok Eszter rendőr őrnagy a biztonságos közlekedésről és a KRESZ alapvető – kiemelten a gyalogosokat érintő – szabályairól tartott interaktív előadást a gondozóház lakóinak, valamint a nyugdíjas klub tagjainak április 29-én. A résztvevők örömmel elevenítették fel a közlekedési szabályokkal kapcsolatos ismereteiket, és a rendőrnővel átbeszélték a lehetséges baleseti veszélyforrásokat.
A rendezvény keretében a budapesti alapítvány kurátora, Illés István nyugalmazott rendőr alezredes (Ayala) zenés gitáros műsorral kedveskedett a szépkorúaknak. Kolléganőnk pedig a közlekedésbiztonság jegyében láthatósági mellényeket, és egyéb apró ajándékokat adott át az esemény résztvevőinek.
A program nagyon jó hangulatban telt, örömünkre szolgált, hogy egy kis mosolyt és vidámságot csempészhettünk a nyugdíjasok életébe.