A vasúti balesetek megelőzéséért
A rendőrök - a vasúti átjárókban bekövetkező balesetek elkerülése érdekében - akciót szervek a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.

A rendőrök 2017. június 2-án és június 3-án - Győr-Moson-Sopron megye nagyobb városaiban - a vasúti átjárókban bekövetkező balesetek elkerülése érdekében ellenőrizték a gépjárművezetőket. Az akció során ellenőrzött körülmények között azt figyelték, hogy – amennyiben a vasúti átjáróban a fényjelző készülék nem világít – mennyire körültekintően hajtanak át az átjárón a járművezetők. A közlekedőket megállították és szabályszegés észlelése esetén figyelmeztették a sofőröket az előírásokra.
Az akció eredményeképpen a rendőrök az alábbi általános hibákat tapasztalták:
- A közlekedők gyakran nem is a fényjelzőt vették figyelembe, hanem csak azt látták, hogy más is behajtott az átjáróba, így feltételezték, hogy nem is ad tilos jelzést a berendezés, így arra fel sem pillantottak.
- Feltorlódott forgalom esetén a járművezetők egy része még a kereszteződésben is megállt, figyelmen kívül hagyva annak „életveszélyes” jellegét.
- A mobilkészülékkel történő telefonásás is előfordult, amely többek között azért is nagyon veszélyes, mert eltereli a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a sofőr a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre.
- Az ellenőrzés a kerékpárral és a gyalogosan közlekedőkre is kiterjedt: a megállapítások szerint a közlekedők e két csoportja még kevésbé tekintette magára nézve kötelezőnek az átjárókra vonatkozó szabályokat.
A megyei rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága az alábbi fontos KRESZ szabályokra hívja fel a közlekedők figyelmét:
- A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad!
- Az átjárón csak folyamatosan – megállás nélkül – legalább 5 km/h átlagsebességgel szabad áthaladni!
- Biztosított vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a teljes sorompó mindként sorompó rúdja nyitott véghelyzetben áll, a fényjelző vagy hangjelző berendezés, jelzést nem ad, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér fényjelzést ad.
- A vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt előzni TILOS!
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmény között tartsák be a fenti szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem gátolja az áthaladást!