„Apró rendőr” az óvodában

2015. 12. 03., cs - 14:39
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési előadója tartott játékos foglalkozást a napokban a Salgótarjáni Összevont Óvoda Aprófalva Tagóvodában.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a tagóvoda közötti együttműködési megállapodás alapján, a tagóvodában havi rendszerességgel tartanak foglalkozásokat a rendőrök. A program célja a gyermekek biztonságérzetének megalapozása, az életkoruknak megfelelő bűn- és baleset-megelőzési, valamint közlekedésbiztonsági alapismeretek játékos formában történő fejlesztése. Ez év novemberében Tamás-Kovács Andrea rendőr őrnagy, a rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési előadója a láthatóságról, a gyalogos közlekedés szabályairól és a közúti jelzőlámpa jelzéseiről tartott foglalkozást a kicsiknek.

Az „Apró rendőr” elnevezésű program egészen az óvodai év végéig folytatódik, amelynek során a gyermekek tudása minden hónapban más, a rendőrség munkájával és baleset-megelőzéssel kapcsolatos ismerettel bővülhet. 


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.