Baleset-megelőzési program Tolnán
A biztonságos rollerhasználat állt az előadás középpontjában.
A „KEVE” („Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra”) program keretében a kisiskolások ezúttal az elektromos rollerek biztonságos használatával ismerkedhettek meg Tolnán, a Wosinsky Mór Általános Iskola Eötvös utcai telephelyén.
Az utóbbi években jelentősen megnőtt az elektromos rollerek száma az utakon, ezzel párhuzamosan pedig a baleseteké is, amelyek egyre gyakrabban érintik a fiatalabb korosztályt.
A program célja az volt, hogy már kisgyermekkorban felhívja a figyelmet a közlekedési szabályok betartásának fontosságára és a lehetséges veszélyekre.
A foglalkozáson a diákok átfogó képet kaptak a leggyakoribb baleseti okokról és azok következményeiről. Pakulár-Molnár Ágnes r. főtörzsőrmester interaktív előadás keretében hangsúlyozta a megfelelő védőfelszerelések – különösen a bukósisak – használatának jelentőségét, valamint kitért arra is, hogy a kerékpáros közlekedés sok esetben biztonságosabb alternatívát jelenthet.
A szakember több alapvető biztonsági szempontot is kiemelt. A rollerek kis kerékmérete miatt különösen érzékenyek az úthibákra, ezért fontos a megfelelő sebesség megválasztása és az útfelület folyamatos figyelése. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az elektromos roller nem alkalmas utasszállításra, mivel a plusz súly instabillá teheti a járművet. Emellett hangsúlyozta, hogy a rollerek gyors és halk működése miatt a közlekedőknek fokozott figyelemmel kell lenniük egymásra.
A program aktualitását növelte, hogy a tanulók a foglalkozást követően kerékpártúrán vettek részt, ahol a megszerzett ismereteket a gyakorlatban is alkalmazhatták.
A biztonságos közlekedés közös felelősség, amely tudatossággal, a szabályok betartásával és megfelelő felszereléssel jelentősen hozzájárulhat a balesetek számának csökkentéséhez.