Balesetek Baranyában

2021. 11. 16., k - 09:53
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt héten nem mindenki ért haza, az egyik balesetben egy gépkocsivezető életét vesztette.

Baranya megye közútjain 2021. november 8-a és 14-e között összesen 64 közlekedési baleset történt, amelyből nyolc személyi sérüléssel járt. A személyi sérüléses balesetek során heten könnyű, míg ketten súlyos sérüléseket szenvedtek, egy baleset pedig halálos kimenetelű volt. 

Az elmúlt héten is a gyorshajtásnak, a szabálytalan kanyarodásnak és az elsőbbségadás elmulasztásának volt a legfőbb szerepe a balesetek bekövetkezésében. Egy baleset esetében az ittasság gyanúja is felmerült. 

Ahogy arról korábban beszámoltunk egy autós – feltehetőleg a sebesség helytelen megválasztása miatt – letért az útról, árokba csapódott, majd kigyulladt 2021. november 13-án 8 óra 30 perc körül Magyarsarlós külterületén, az 57-es főút bevezető szakaszán. A baleset következtében a gépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette.

A csapadékos időjárásra jellemző, hogy az utak csúszóssá válnak, csökken a látótávolság, a látási viszonyok pedig korlátozottá válnak. Az őszi, téli hónapokban a közúti balesetek jellemző oka, hogy a gépjárművezetők nem az út-, az időjárási és a látási viszonyoknak megfelelően közlekednek. Fontos, hogy a járművezetők alkalmazkodjanak a megváltozott körülményekhez, és járműveiket is készítsék fel az őszi, téli közlekedésre.

A rendőrség Látni és látszani elnevezésű közlekedésbiztonsági kampánya december 10-ig tart, amely során arra ösztönzik a gépjárművezetőket, hogy vizsgáltassák át az autójuk világító és fényjelző berendezéseit, gumiabroncsait, valamint ellenőriztessék látásukat. A kezdeményezés célja a balesetek megelőzése, és hogy felhívja a figyelmet arra, mekkora jelentősége van a közúti közlekedési balesetek megelőzésében az éles látásnak és a láthatóságnak.

A kampányhoz tartozó, folyamatosan frissülő információkat a https://latnieslatszani.hu/ oldalon találhatnak, többek között a lakóhelyükhöz legközelebb lévő, csatlakozott partnereket is.

 

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.