Becsengettek

2019. 09. 02., h - 08:45
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A rendőrség 2019. szeptember 2-án reggel Mogyoródon, a Szent László Általános Iskolában tartotta meg tanévkezdési kampányának sajtónyilvános eseményét.

A tanévkezdet időszaka fokozott veszélyeket rejt a közúti közlekedésben, különösen a gyermekekre nézve. Ezért szükséges, hogy a járművezetők felkészüljenek az elmúlt hónapoktól jelentősen eltérő szeptemberi közúti forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra.

Szeptemberben az iskoláskorú gyermekek veszélyeztetettsége magasabb az átlagnál. A nyári vakáció után gyakorlatilag egyszerre, reggelente tömegesen jelennek meg a mindennapok közlekedésében, még él bennük a nyári, felszabadult állapot, ez csökkentheti az életkoruknál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetüket.

 

A másik kockázat a nyári szabadságokat követően az utakon tömegesen megjelenő járművek. Ilyenkor a forgalomban részt vevő gépjárművek száma ugrásszerűen megnő, jellemzően a reggeli iskolakezdés és a délutáni befejezés időszakában zsúfolttá válnak az utak, így az autósok oldaláról jelentkező közlekedésbiztonsági kockázat is megnövekszik.

 

Az idei tanévkezdeti kampányról az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) 2019. szeptember 2-án a mogyoródi Szent László Általános Iskolában tartott sajtónyilvános tanévnyitót, ahol a rendőrséget Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője képviselte.

 

A rendőrség évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti a gyermekek védelmét. Az idei tanévben is folytatódik Az iskola rendőre program, melynek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető tényezők feltárása, megszüntetése.

 

A helyi rendőri szervek a tanév megkezdése előtt valamennyi frekventált helyen lévő oktatási intézmény közvetlen környezetének közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi helyzetét áttekintették és elemezték. Szeptemberben – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosít. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és a gyermekülés használatára.

 

A tanév során az iskolarendőr rendszeres kapcsolatot tart a tanintézmény vezetőségével és a diákokkal. Meghívás esetén jelen lesz a jelentősebb rendezvényeken (tanévnyitó, tanévzáró, fogadóóra, szülői értekezlet). Az iskolarendőr nevét, elérhetőségét a programban részt vevő iskolákban plakáton tesszük közzé. A 2019/2020. tanévben közel 3000 oktatási intézményben teljesít majd szolgálatot iskolarendőr.

 

Az ORFK-OBB az idei tanévben minden – Az iskola rendőre programban részt vevő – első osztályos tanuló iskolai tanulmányainak megkezdését láthatósági hátizsákkal, „A biztonság útján” című, a Magyar Autóklub közlekedésrendészeti munkafüzetével támogatta, melyet az iskolarendőrök juttatnak el az oktatási intézményekbe.  

 

 

Az iskola rendőre program keretében folytatódik a SuliMoped program, valamint a felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedők is. A SuliMoped program tantervi órakereten kívül, többnyire e-learning képzés keretében valósul meg, közel ezer - 8. osztályos általános iskolai - diák képzését jelenti. 

 

A tanévkezdéskor a rendőrség mellett az Országos Polgárőr Szövetség munkatársai is jelen vannak az iskolák, óvodák környékén.  Elsősorban bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok végrehajtásában vesznek részt, jelzőőri tevékenységükkel segítik a gyermekek biztonságos közlekedését.  

 

…, hogy mindenki hazaérjen!

 

 

 


Hírfolyam

 

Együttműködve vízen és szárazföldön

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület között köttetett meg az együttműködés.

 

Még mielőtt tragédia történhetett volna

A körmendi rendőrök igazoltatták azt a sofőrt, akinél jelzett az alkoholszonda. Ha ez nem lenne elég a férfit korábban végleg eltiltották a vezetéstől. 24 órán belül mások is fennakadtak a szondás ellenőrzésen.

 

A becsület szolgálatában

Budapest rendőrfőkapitánya dicséretben részesített három fővárosi rendőrt, akik nem fogadták el a vesztegetésként felajánlott pénzt.

 

Rács mögött a betörő

A szekszárdi rendőrök őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki májusban többször is lopott Bátán.

 

Ittasan vezetni veszélyes!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

 

77, több mint hat tucat

A tamási rendőrök Keszőhidegkúton néhány óra alatt 77 gyorshajtóval szemben intézkedtek. Akadt olyan, aki a megengedett sebesség több mint duplájával repesztett lakott területen. Volt olyan sofőr is, aki egy intézkedés alkalmával 12 közlekedési előéleti pontot gyűjtött össze, s akadt olyan is, aki alig negyed óra alatt kétszer hajtott el túl gyorsan a sebességet mérő rendőrök előtt.