Biztonságban kétkeréken

2022. 05. 16., h - 11:47
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztályának munkatársai a motorkerékpáros balesetek megelőzése érdekében felhívják a figyelmet a fokozott óvatosságra, az egymás iránt érzett felelősséggel való közlekedésre.

Vezetéstechnikai szempontból sem szabad megfeledkezni arról, hogy tavasszal, illetve nyáron több hónapos kihagyás állhat a motorosok mögött. Fontos tehát a megfelelő körültekintés mielőtt nyeregbe pattanunk. A balesetek elkerülése érdekében ugyancsak fontos, hogy a járművet az aktuális látási- és útviszonyoknak megfelelően, a helyes sebesség megválasztása mellett vezessük.

A hétvégén, Prügyön történt halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetnek a helyszíni szemle adatai szerint is a sebesség helytelen megválasztása volt az elsődleges oka. Az 51 éves helyi férfi motorjával egy útkanyarulatban megcsúszott, majd árokba hajtott. A mentőszolgálat munkatársai a motorost súlyos sérülésekkel kórházba szállították. A férfi ellátása közben, a késő délutáni órákban az életét veszítette.

"

A motorkerékpározásnak vannak írott és íratlan szabályai:

  • Nagyon fontos a kifogástalan műszaki állapotú, és biztonságtechnikailag is megfelelő motorok használata!
  • Elengedhetetlen a bukósisak és egyéb védőfelszerelések viselése, amelyek nagymértékben csökkentik a sérülések kockázatát!
  • Motorozás előtt mindig tájékozódni kell az időjárási és útviszonyokról!
  • Mindig be kell tartani a KRESZ idevonatkozó szabályait!
  • Ne megszokásból, rutinból vezessünk, fokozott figyelemmel menjünk bele az előzésbe, kanyarodásba!
  • Az út-, terep-, illetve a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel történő közlekedés is nagyon fontos!

A sávok és az összefüggő gépjárműoszlopok közötti szlalomozás életveszélyes, hiszen az autónak „holttere” van! Nem elég, hogy a motoros lát, fontos, hogy őt is lássák!

 

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.