Bűn- és balesetmegelőzés a „ Fut a suli!” rendezvényen

2022. 10. 18., k - 07:33
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai az iskolai sportrendezvényre kilátogatók részére hasznos vagyonvédelmi és őszi közlekedési tanácsokat adtak.

A pásztói Zsigmond Király Általános Iskola 2022. október 15-én rendezte meg a „Fut a suli!” elnevezésű sportrendezvényét, amelyen a rendőrkapitányság bűn- és balesetmegelőzési munkatársai is részt vettek. Az egész napos program során a sportolni vágyó gyermekek és szüleik kipróbálhatták a motorszimulátort, valamint a KRESZ kocka kirakót, emellett a rendőröktől vagyonvédelmi, valamint az őszi közlekedéssel kapcsolatos hasznos ismereteket is szerezhettek.

A rendőrkapitányság munkatársai az érdeklődőkkel azoknak a láthatósági eszközöknek a szabályszerű használatát is megismertették, amelyeket a gyalogos, vagy a kerékpáros közlekedésük során is használhatnak azért, hogy jól láthatóvá tegyék magukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.