Döbbenetes számok

2023. 08. 11., p - 10:10
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az elmúlt egy hónapban a közúti közlekedés során 277 gyermek életét veszélyeztették a sofőrök azzal, hogy az autóban nem használták a gyermekbiztonsági rendszert. Több mint 12 ezren nem kötötték be magukat.

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2023 márciusában indította el a Csat(t)lakozz! kampányt, amely a biztonsági öv és a gyermekülés helyes használatára, azok megkérdőjelezhetetlen fontosságára fókuszál.

A kampány keretében a rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a passzív biztonsági eszközök használatára a közlekedésbiztonság javítása, a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek számának csökkentése, valamint a baleseti sérülések súlyossági fokának mérséklése érdekében.

2023 júliusában célzott ellenőrzést tartottak a rendőrök, amelynek időtartama alatt – figyelembe véve a járművekben utazókat is – összesen 12 008 ember nem csatolta be magát. Látható, hogy még mindig nagyon sok sofőr gondolja úgy, hogy biztonsági öv nélkül vezet. Ezt támasztja alá az, hogy júliusban 10 035 járművezető nem kötötte be magát. Az autóban elöl ülőknél 1432 esetben észlelték a rendőrök, hogy becsatolt öv nélkül utaztak. De a hátsó ülésen utazók sem jeleskedtek a szabályok betartásában, közülük 541-en ignorálták a biztonsági övet.

Riasztó az a tény, hogy az ellenőrzések során a felnőttek 277 esetben nem használták a gyermekbiztonsági üléseket. Ezzel kockáztatták azt, hogy egy esetleges balesetnek akár élethosszig tartó nyomát viseljék a testükön a gyerekek, de bekövetkezhetett volna ennél súlyosabb tragédia is.

Az adatok azt mutatják, hogy elsősorban lakott területen belül nem tartották be a szabályokat, ahol 10 610-en utaztak védelem nélkül. Lakott területen kívül 967-en, autópályán 431-en hagyták figyelmen kívül a biztonságot.

Többször felhívtuk már a közlekedők figyelmét, hogy saját maguk és utasaik biztonsága érdekében használják a passzív biztonsági eszközöket, hiszen egy közlekedési balesetben a biztonsági övet becsatolók túlélési esélye nagyságrendekkel magasabb az öv használata nélkül közlekedőkhöz képest. Ha bekötik magukat, a sérülések súlyossági foka is alacsonyabb, sőt, a sérülés el is kerülhető.

A kampány során a rendőrök ellenőrizték a motorosokat is, és 69 olyan személlyel szemben intézkedtek, aki nem viselt bukósisakot.

Kampányunkhoz számtalan ismert ember is csatlakozott már.

 

Ne kockáztasson! Nem éri meg!

Csatolja be Ön is biztonsági övét!

Csak egy mozdulat, de életet menthet.  

 

 …hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben a falánk tolvaj

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették azt a 22 éves nőt, aki országszerte, közel egy tucat alkalommal lopott üzletekből. Alkalomadtán el is falatozta zsákmányát, ám fizetni nem szándékozott.

 

Fő az egészség

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományának első alkalommal szerveztek sport- és egészségnapot Szekszárdon.