Egészség és biztonság kéz a kézben Győrújfalun

2026. 04. 10., p - 11:52
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tegnap az önkormányzat meghívására a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogram állomásán vehettek részt a helyi lakosok, amelyen a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Osztályának szakemberei is jelen voltak.

A MÁESZ hazánk egyik legjelentősebb, humanitárius jelleggel működő egészségmegőrző kezdeményezése. Célja, hogy mindenkinek lehetőséget biztosítson egészségi állapotának gyors és hatékony felmérésére, korszerű eszközökkel, azonnali kiértékeléssel, várakozás nélkül.

A rendezvény sikeréhez több szakember járult hozzá, köztük egészségügyi dolgozók, dietetikusok, védőnők, háziorvosok, valamint a rendőrség munkatársai.

1

Majorné Bajnok Eszter rendőr őrnagy és Tóth Mónika rendvédelmi igazgatási alkalmazott interaktív formában hívták fel a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára. A résztvevők KRESZ-teszttel és szerencsekerékkel mérhették fel tudásukat az aktuális szabályok tekintetében. Kipróbálhatták, hogy a részegszemüvegek miképp befolyásolják a tájékozódást. A kisebb gyerekeknek a rendőrautó kipróbálása nyújtotta a legnagyobb élményt.

2

Az esemény is jól példázza, hogy az egészségmegőrzés és a balesetmegelőzés közös célokat szolgál a hosszú, biztonságos és tudatos élethez.


Kapcsolódó oldalak