Fókuszban a biztonságos közlekedés
A Csornai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési szakembere is részt vett a július 18-án Farádon megrendezett „Hanyi Nyár” rendezvényen, ahol a közlekedésbiztonság népszerűsítése került a középpontba.
A baleset-megelőzési sátorban az érdeklődők játékos formában tehették próbára KRESZ-ismereteiket. A résztvevők többek között szerencsekerékkel, közlekedési memóriajátékkal, Wordwall fejlesztő feladatokkal, sorsolókockával és szimulációs szemüvegekkel találkozhattak, míg a legkisebbeket közlekedési színezők és nyomda várta.

A rendezvényen kiemelt szerepet kapott az „EROBI” – Elektromos Rollerrel Biztonságban program is. A fiatalok először megismerkedtek az elektromos rollerek biztonságos használatával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal, majd a megszerzett ismereteikről egy keresztrejtvény kitöltésével adhattak számot. A helyes megfejtésért kisebb közlekedés-biztonsági ajándékot vehettek át.

Emellett kollégáink a nyári közlekedés veszélyeire is felhívták a figyelmet. A nagy meleg, a hosszabb utazások és a fokozott forgalom miatt ilyenkor különösen fontos a megfelelő folyadékbevitel, a rendszeres pihenő beiktatása és a körültekintő közlekedés.
Bízunk benne, hogy a prevenciós sátor látogatói hasznos ismeretekkel gazdagodtak, és a megszerzett tudást a mindennapi közlekedés során is alkalmazni fogják.