Iskolanap rendőrökkel
A berettyóújfalui iskolanapra a helyi rendőröket is meghívták.

Iskolanapot tartottak 2014. október 18-án Berettyóújfaluban a József Attila Általános Iskolában, melyre a helyi rendőrkapitányság is meghívást kapott.
Az 5. és 6. osztályosoknak egy megelőzési kisfilmet vetítettek le a rendőrök, majd interaktív előadáson átbeszélték velük a bemutatott jogsértések megelőzése érdekében az általuk teendőket. A 8. osztályosok az iskolanapon a krimináltechnikával ismerkedhettek meg, és kipróbálhatták a nyomok rögzítését is.
A gyerekek megismerhették a járőrök védőfelszereléseit, az általuk használt szolgálati gépjárművet és annak felszereléseit, valamint a gyerekek egy rendőrmotorra is felülhettek. A balesethelyszínelők bemutatták a sebességmérő készüléket és ismertették annak működését.
A tanulók a 2014 szeptemberében átadott helyi KRESZ-parkban rendőri irányítás mellett próbálhatták ki, amit elméletben megtanultak a közlekedésről.