Ismét ugrott a jogsi

2025. 07. 31., cs - 10:39
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Alkoholos állapotban motorozott egy letenyei férfi. Balesetet ugyan nem okozott, de ez nem rajta múlt. Aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyezteti.

Zala vármegyében továbbra is gondot okoz az ittas járművezetés. Egy hétköznapon is négy sofőrrel szemben intézkedtek a járőrök.

Július 30-án 15 óra 40 perc körül Becsehelyen, a Kossuth Lajos utcában ellenőriztek egy segédmotorost. Alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások további mintavétel céljából előállították az 55 éves férfit a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol elmondta, hogy röviditalt fogyasztott a nap folyamán.

Járművezetés ittas állapotban vétség miatt indítottak eljárást vele szemben, jogosítványát pedig bevonták. Kiderült, hogy már korábban is felfüggesztették a vezetői jogosultságát hasonló ok miatt.

A közúti közlekedési balesetek visszaszorítása és az ittas járművezetők kiszűrése érdekében a főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a megelőző közúti ellenőrzésekre.

Felhívjuk a sofőrök figyelmét, hogy Magyarországon nemcsak az ittas, hanem a bódult vezetéssel kapcsolatban is zéró tolerancia van érvényben.

A balesetek elkerülése érdekében a vezetés megkezdése előtt ne fogyasszanak szeszes italt!

Az ittas vezetés, valamint a bódítószer hatása alatti járművezetés negatív hatással van a vezetés minőségére, ezáltal a közlekedés biztonságára is. A szeszes italok és a bódítószerek használata már kis mennyiségben is olyan élettani hatást vált ki, amely nem teszi lehetővé a biztonságos járművezetést. Fogyasztásuk hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek.

Aki ittasan ül volán mögé, elfogadhatatlan kockázatot vállal, saját és mások életét is fokozott veszélynek teszi ki.

 

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak