„Kerékpáros Iskola Kupa” döntő Győrben

2023. 05. 10., sze - 11:59
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpáros közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei fordulóján vettek részt a diákok.

Kerékpáros Iskola Kupa „KIK” elnevezésű közlekedési versenyek megyei döntőjét a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság 2023. május 9-én rendezte meg a Szövetség úti objektumában.

Az általános iskolák felső tagozatos tanulóinak meghirdetett verseny két részből állt. A gyerekek a kerékpáros közlekedés terén megszerzett elméleti tudásukról egy KRESZ tesztlap kitöltésével adtak számot. Ezt követően kerékpáros ügyességi és szabályossági pályán bizonyították rátermettségüket a versenyzők.

A versenyt az elmúlt hónapokban a megye általános iskoláiban selejtező előzte meg, ahol több mint 200 felső tagozatos gyermek mérte össze tudását, majd közülük a legjobb eredményt elért tanulók  jutottak tovább a fő megmérettetésre.

A kerékpáros lány kategóriában:

  1. helyezett – Sáhó Petra (Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola
  2. helyezett – Jakab Nóra (Győri Tulipános Általános Iskola)
  3. helyezett – Józsa Jázmin (Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola)

A kerékpáros fiú kategóriában:

  1. helyezett – Nagy Bálint (Farád, Király Iván Általános Iskola)
  2. helyezett Nagy Levente (Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola)
  3. helyezett – Simon Balázs Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola)

Gratulálunk minden versenyzőnek!

…közlekedjünk kerékpárral is biztonságosan!


Hírfolyam

 

Összehangolt akció Hajdúhadházon

Célkeresztben volt körözött személyek elfogása, kábítószer-bűncselekmények felderítése és közlekedési szabálysértők kiszűrése a forgalomból.

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.