KEVE-konferencia Pécsett

2021. 06. 30., sze - 14:18
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendezvényen öt megye rendőri vezetői és tankerületi igazgatói vettek részt.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési  Osztálya 2021. június 29-én konzultációval egybekötött konferenciát tartott a Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra! elnevezésű program népszerűsítése céljából. A konferencián részt vettek Baranya megyén kívül Somogy, Tolna, Zala, valamint Fejér megye rendőri vezetői és tankerületi igazgatói is.

A „KEVE-program” keretében – amelyet pedagógus végez rendőri segítséggel – interaktívan, egymásra épülő jelleggel oktatják az 1-8. évfolyamokon tanuló diákokat, figyelembe véve a korosztályukat, életkori sajátosságaikat, részükre közlekedési, baleset-megelőzési ismereteket adnak át.

Dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány köszöntője után a programot a kapitánysági szinten koordináló rendőrök mutatták be, amelynek során a közlekedésre nevelő projekt végrehajtásán túl a Baranya megyében kidolgozott innovációkról is szó esett. A résztvevőknek bemutatták az óvodás korú gyermekeknek szóló „KEVE-Mini”, valamint a „KEVE-Gimi” programot is, amely a középiskolás diákok közlekedésbiztonsági oktatását foglalja magába. A jelenlévők a Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola pedagógusától is tájékoztatást kaptak a program gyakorlati tapasztalatokra épülő megvalósulásáról. 

A „KEVE-program” népszerűsége a kezdetektől töretlen mind a gyermekek, mind a pedagógusok és a szülők részéről is, valamint a visszajelzések alapján a résztvevők is rendkívül hasznosnak találták a rendezvényt, a konferencián elhangzottakat pedig hasznosítani tudják a további munkájuk során.


Hírfolyam

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.