Ki a mester két keréken? Csongrád megyében

2019. 05. 12., v - 08:52
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kerékpáros közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei fordulójából egy ruzsai és egy szegedi diák jutott az országos döntőbe.

A Csongrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2019. május 11-én a Szegedi Rendőrkapitányság épületében rendezte meg a Ki a mester két keréken? közlekedésbiztonsági verseny megyei fordulóját. A vetélkedőn 10-12 éves tanulók mérték össze tudásukat. A megmérettetés két részből állt: a kerékpáros közlekedési szabályokat érintő KRESZ tesztlap kitöltését követően ügyességi pályát teljesítettek a versenyzők.

A lányoknál Szűcs Réka teljesített a legjobban, aki a Ruzsai Általános Iskola diákja, a második Bánfi Laura lett, a Mindszenti Általános Iskolából. A harmadik helyezést testvére, Bánfi Brenda érte el, aki szintén a Mindszenti Általános Iskola tanulója.

A fiúknál a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskola tanulója Lippai Marcell végzett az első helyen. Második, a Kisteleki Általános Iskola tanulója, Jéga-Szabó Zsombor lett, harmadik pedig Novák Bálint a makói Szent István Egyházi Általános Iskola és Kollégiumból.

A vetélkedő első helyezett lány és fiú versenyzője képviseli Csongrád megyét a Ki a mester két keréken? országos döntőjén, amelynek 2019. május 21-22-én Tata ad otthont.

Az országos verseny első helyezettjei pedig a 2019. szeptember 13-15. között zajló Nemzetközi Bajnokságon képviselik majd hazánkat Genfben.

 


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.