„Ki a mester két keréken?” Pest megyében

2018. 03. 21., sze - 08:27
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elméletben és gyakorlatban is bizonyíthatták tudásukat a versenyzők.

Nagykőrösön került megrendezésre 2018. március 19-én a Kerékpáros Iskola Kupa, valamint a „Ki a mester két keréken” verseny.

A verseny célja az általános iskolai diákok közlekedésbiztonsági, baleset-megelőzési ismereteinek, jártasságának felmérése és mindezek oktatásának és nevelésének módszertani segítése.

A KRESZ szabályait már ismerő, általános iskolás tanulók részére megyei szintű megmérettetés lehetőségét biztosító versenyre fiú és lány kategóriában lehetett nevezni. A részt vevőknek harminc kérdésből álló KRESZ tesztlapot kellett kitölteni, ezután pedig ügyességi pályán kellett rátermettségüket bizonyítani. 

A versenyt fiú kategóriában a helyi Kossuth Lajos Általános Iskola versenyzői, míg lány kategóriában a nyársapáti Mátyás Király Általános Iskola versenyzői nyerték, így ők képviselik Nagykőrös várost a megyei megmérettetésen.

A megyei Kerékpáros Iskola Kupa első helyezettjei képviselhetik a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot a 2018. május 9-11. között Egerben megrendezésre kerülő országos döntőn.

A „Ki a mester két keréken?” megyei verseny legjobbjai pedig a kerékpáros közlekedésbiztonsági vetélkedőn Pest megye „színeiben” vehetnek részt az országos döntőn, amelyre Pécsen, 2018. május 15-16. között kerül sor.

"

"

"

"


Hírfolyam

 

Felelőtlen

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte volna barátait.

 

Figyelemelterelés

A kőbányai rendőrök keresik azt a három férfit, akik egy mobiltelefont loptak el egy X. kerületi üzletből.

 

Kokaindílerek rács mögött

Újabb drogbiznisz végére tettek pontot a zalaegerszegi rendőrök a DELTA Program keretében. Ezúttal egy helyi hálózatot számoltak fel, a kereskedők közül három személyt le is tartóztatott a bíróság.

 

Hamis bélyegzővel próbálkoztak

Kollégáink szakértő szemmel vizsgálják át az okmányokat, tartózkodási engedélyeket határátlépéskor. Ennek eredményeként a Bács-Kiskun vármegyei határszakaszon múlt héten négy külföldit utasítottak ki az ország területéről.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. július 30-án 0 órától 2025. augusztus 3-án 24 óráig.