Kisdiákok versenyeztek Hajdú-Bihar megyében

2017. 12. 01., p - 08:10
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök közlekedésbiztonsági vetélkedőt tartottak gyerekeknek Debrecenben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Hajdú-Bihar Megyei Baleset-megelőzési Bizottság Debrecenben rendezte meg 2017. november 30-án a Gyermek Iskola Kupa elnevezésű közlekedésbiztonsági verseny megyei döntőjét.

A versenyen 11 oktatási intézmény 4 fős csapatai vettek részt. Valamennyi csapatot egy első, egy második, egy harmadik és egy negyedik osztályos tanuló alkotta.

A versenyzők az életkori sajátosságaiknak megfelelő KRESZ, illetve közlekedési tesztlapot töltöttek ki, valamint a rendezvénynek helyszínt biztosító iskola tornatermében felépített szabályossági pályán az 1. és 2. osztályosok gyalogosként, míg a 3. és 4. osztályosok kerékpárosként közlekedve adtak számot tudásukról.

Az első helyezést a debreceni Huszár Gál Gimnázium és AMI csapata szerezte meg, második a berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola lett, míg a harmadik helyezést a debreceni Csapókerti Általános Iskola csapata érte el.


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.