Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa Vas megyében

2022. 04. 13., sze - 08:27
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jó hangulatú megmérettetésen harminckét fiatal vett részt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 2022. április 12-én rendezte meg a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa megyei fordulóját Szombathelyen.

A fiatalok helyes közlekedésre nevelése céljából megszervezett, országos kezdeményezésű program megyei döntőjén a vasi középfokú oktatási intézmények 15. életévüket betöltött, de 20. életévüket még el nem ért tanulói vettek részt.

A versenynek a Főkapitányság Söptei úti objektuma adott otthont, ahol az ünnepélyes megnyitó után a fiatal versenyzők elsősegélynyújtással kapcsolatos és közlekedési ismereteket igénylő feladatlap kitöltését követően, az ügyességi akadálypályán is bizonyították tudásukat. A személygépkocsi kategóriában induló versenyzőknek a városban történő vezetés során is bizonyítaniuk kellett. A lelkes résztvevőknek nagyfokú koncentrációra és ügyességre is szükségük volt ahhoz, hogy a gyakorlati pályán is sikeresen teljesítsenek.

Kerékpár kategóriában Süle Réka, a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanulója; segédmotor-kerékpár kategóriában Czöndör Benjámin, a Vas Megyei Szakképzési Centrum Gépipari és Informatikai Technikum diákja; személygépkocsi kategóriában pedig a Vas Megyei Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium tanulója, Sipos Dávid volt a legeredményesebb.

A különböző versenyszámokban első helyezést elért diákok a Veszprém megyében megrendezendő országos döntőben is bizonyíthatnak.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.