Közlekedésbiztonsági vetélkedő Szekszárdon
A Komlósi család képviseli Tolna megyét az országos döntőben.

Idén is remek hangulatban, és izgalmas próbatételekkel telt a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő Szekszárdon, amelyen nem csak a versenyzők, de a program többi látogatója is megmérettethette magát.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága és szakmai támogató partnerei által életre hívott rendezvényen lehetőség nyílt a rendőr-és tűzoltó járművek szemügyre vételére, a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták az ügyességi feladatokat „részeg szemüvegen” át, és kifaggathatták a rendvédelmi szerveket a munkájuk kapcsán.
A 2018. május 26-án megrendezett területi vetélkedőn azok a családok vehettek részt, akik legalább egy 6-17 év közötti gyermeket nevelnek és az egyik szülő rendelkezik „B” kategóriás vezetői engedéllyel. A tudáspróba során a kicsik és nagyok KRESZ tesztlapot töltöttek ki, majd a gyerekek kerékpáros és további ügyességi versenyeken bizonyítottak, a szülők pedig gépkocsi vezetéstechnikai pályán, valamint az elsősegélynyújtás területén mutathatták meg rátermettségüket.
A győztes család képviseli megyénket 2018. június 23-24-én az országos döntőn Budapesten, amelynek fődíja egy személygépkocsi.
Helyezések:
1.: Komlósi család (Dunaszentgyörgy)
2.: Hegedűs Család (Szekszárd)
3.: Végh Család (Bogyiszló)