Közlekedik a család – budapesti döntő

2020. 10. 07., sze - 16:10
Budapesti Rendőr-főkapitányság

18 család vett részt a közlekedésbiztonsági vetélkedő fővárosi döntőjén.

A Közlekedik a család elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedő fővárosi döntőjén 2020. október 3-án 18 család vett részt. A verseny menete egy autós, kerékpáros KRESZ elméleti teszt kitöltésével kezdődött, majd a családok gyakorlati vetélkedőkön vettek részt a Magyar Autóklub vezetéstechnikai pályáján.

A család egyik jogosítvánnyal rendelkező tagja autós ügyességi, vezetéstechnikai és vizes pályán, a család másik felnőtt tagja és egy gyermek a kerékpáros ügyességi pályán bizonyította tudását. A Magyar Autóklub kamionjában autós szimulátor feladatokat kellett végrehajtani, ezután következett a Skoda márkakereskedés tesztlapjának kitöltése.

A verseny az alábbi eredményekkel zárult:

I. helyezett: Melegh család

II. helyezett: Mercsák család

III. helyezett: Feith család

A versenyzők díjakat vehettek át a legjobb elmélet, a legjobb gyakorlat, a legjobb kerékpáros és a legjobb autós kategóriákban is. A megmérettetés első helyezett családja képviseli Budapestet az október 17-18-án Hajdú-Bihar, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén megrendezésre kerülő országos döntőn.


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.