Közlekedik a család Debrecenben

2020. 10. 08., cs - 11:04
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az országos vetélkedő Hajdú-Bihar megyei fordulóján 20 család mérte össze tudását.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága rendezte meg a Közlekedik a család közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjét 2020. október első hetében.

A megmérettetésen – ahol korosztályokra szabott elméleti és gyakorlati feladatokat kellett teljesíteni – 20 család vett részt. A családtagok a verseny elején közösen KRESZ és elsősegélynyújtási feladatokat oldottak meg. A felnőttek ezt követően a közúti forgalomban mutatták meg tudásukat, míg a gyerekek kerékpáros ügyességi pályán hajtottak végre különböző feladatokat.

A versenyen a legeredményesebbnek a debreceni Nagy család bizonyult, így ők képviselik megyénket a közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjén. A második helyen az Erdődi család, míg a harmadik helyen az Uzonyi család végzett.

Az első három helyezett családot 2020. október 7-én a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és a Debrecen Autóház értékes ajándékokkal jutalmazta.


Hírfolyam

 

Felelőtlen

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte volna barátait.

 

Figyelemelterelés

A kőbányai rendőrök keresik azt a három férfit, akik egy mobiltelefont loptak el egy X. kerületi üzletből.

 

Kokaindílerek rács mögött

Újabb drogbiznisz végére tettek pontot a zalaegerszegi rendőrök a DELTA Program keretében. Ezúttal egy helyi hálózatot számoltak fel, a kereskedők közül három személyt le is tartóztatott a bíróság.

 

Hamis bélyegzővel próbálkoztak

Kollégáink szakértő szemmel vizsgálják át az okmányokat, tartózkodási engedélyeket határátlépéskor. Ennek eredményeként a Bács-Kiskun vármegyei határszakaszon múlt héten négy külföldit utasítottak ki az ország területéről.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. július 30-án 0 órától 2025. augusztus 3-án 24 óráig.

 

Lopás miatt keressük

A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a képen látható személyek megtalálásában.