Közúti ellenőrzés Salgótarjánban
Az ORFK – Országos Baleset-megelőzési Bizottság által meghirdetett „Látni és látszani” elnevezésű kampány végrehajtásában a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság is részt vesz.

Az időjárási viszonyok ezen évszakban folyamatosan változnak, ezzel együtt az út, - és látási viszonyok is romlanak, melyek kedvezőtlen hatást gyakorolnak a közlekedésbiztonságra. Kiemelten fontos, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse járművét.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság egyenruhásai 2014. december 3-án 10 órától a 21-es számú főút salgótarjáni bevezető szakaszánál tartottak figyelemfelkeltő jelleggel közúti ellenőrzést, ami elsősorban a prevencióra helyezte a hangsúlyt. Az rendőrök segítő, balesetmegelőző szándékkal állították meg a közlekedésben résztvevőket, és felhívták a gépjárművezetők, kerékpárosok figyelmét az időszak kedvezőtlenebb út – és látási viszonyaira, az időjárásból fakadó lecsökkent látótávolságra, a csúszós útburkolatra. Az ellenőrzött és láthatóan karbantartott műszaki állapotú gépjárművek vezetőit csoki mikulással lepték meg az egyenruhások.