KRESZ-FESZT Egerben
II. országos közlekedésbiztonsági tanévnyitó rendezvénysorozat. Fotók.

A tavalyi évhez hasonlóan 2014. szeptember 30-án Egerben rendezte meg a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága a tanévkezdeti kampány záróeseményeként a KRESZ-FESZT elnevezésű baleset-megelőzési rendezvényét.
A program célja a gyermekek figyelmének felhívása arra, hogy biztonságukra nem csupán az iskolakezdési időszakban kell figyelniük, hanem folyamatosan és tenni kell annak növelése érdekében.
A nap folyamán a gyermekek játékos formában ismerkedhettek meg a közlekedési szabályokkal. Többek között kipróbálhatták a kerékpáros ügyességi pályát, elektromos kisautót, ittasságot szimuláló szemüveget, valamint KRESZ memória, illetve puzzle játékot is kipróbálhatták.
A programokon egri óvodások és általános iskolás gyerekek vettek részt. A nap végére közel 320 „csöppség” kellően elfáradva, de mosolyogva, ajándékokkal és élményekkel gazdagon térhetett haza.