Motoros rendőröktől tanultak
40 motoros vett részt a Hungaroringen megtartott képzésen.

Az idei évben először – 2014. május 23-án - került megrendezésre a Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság szervezésében az ingyenes vezetéstechnikai tréning motorosoknak, a Hungaroringen.
A képzés a motorkerékpár vezetők részére közvetíti a motorozással kapcsolatos preventív elméleti gondolatokat és vezetéstechnikai fogásokat.
A hét évvel ezelőtt útjára indított kezdeményezés már több évre visszanyúló hagyományokkal büszkélkedhet. Évente 3-4 alkalommal szervezünk képzéseket, melyek során alkalmanként 30-40 motorost oktatnak rendőrök. A képzésre az ország számos részéről (Mohács, Gyöngyös) érkeztek a tanulni vágyó motorosok.
Kiemelten fontosnak tartjuk a motorkerékpár vezetők közlekedésbiztonságának kérdését. Mindezért folyamatosan értékeljük és elemezzük a baleseti statisztikai adatokat, hogy naprakész információval rendelkezzünk ezen közlekedési csoport veszélyeztetettségére vonatkozóan. Nem elhanyagolható célja a képzésnek a motorvezető biztonságérzetének javítása, növelése, a járműkezelés készségszintű elsajátítása, a vészhelyzeti szituációk helyes kezelése és az arra való iránymutatás megadása.
Az oktatás során a résztvevőknek alkalmuk nyílt az oktatókkal való kötetlen beszélgetésre.