Nem biztosított elsőbbséget a motorosnak

2019. 03. 08., p - 07:49
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A motorkerékpár vezetője súlyosan megsérült a balesetben.

Egy 74 éves tatai nő Volkswagen típusú személygépkocsival közlekedett Tatán a vértesszőlősi úton 2019. március 7-én. Az Erkel Ferenc utca kereszteződéséhez érve balra kanyarodása során nem biztosított elsőbbséget egy, az Öveges József utca irányába haladó motorosnak, akivel összeütközött. A balesetben a motorkerékpár vezetője súlyos, a gépkocsi sofőrje könnyű sérüléseket szenvedett.

1

2

Az időjárás kedvező változásával egyre többen veszik elő motorkerékpárjukat és csatlakoznak be kétkerekűjükkel a közúti közlekedésbe. A motorosok nagyobb kockázatnak vannak kitéve, a járművezetőknek az átlagosnál is nagyobb óvatossággal kell figyelniük rájuk.

A motoros balesetek elkerülésére, megelőzésére minden közlekedőnek törekednie kell. A motorkerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve. A motorosok emellett kevésbé észlelhetők, mint a nagyobb méretű járművek.

A gépkocsivezetők mellett a motorosok is sokat tehetnek azért, hogy ne váljanak baleset részesévé, illetve áldozatává. A láthatóság-észlelhetőség biztosításával, a kiszámíthatósággal, a megfelelő védőruházat viselésével és a KRESZ előírásainak betartásával sok baleset elkerülhető lenne, vagy a baleset bekövetkezésekor a sérülés súlyossága lenne enyhébb.

Az egyéni biztonság egyik legalapvetőbb módja, hogy a motorkerékpár vezetője és utasa mindig viselje a bukósisakot. Nem létezik olyan rövid távolság, mely indokolhatná ennek mellőzését. A sisak védi viselője fejét, hiszen elnyeli az esetleges baleset, illetve ütközés során keletkező energia jelentős részét.

Vigyázzanak magukra és egymásra!

„…hogy mindenki hazaérjen!”


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.