Örökbe fogadták a bajaiak a Gemenci erdőt

2023. 05. 23., k - 09:00
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szemetet szedtek és szalonnát sütöttek a rendőrök a pompás hangulatú túrázás alatt.

 

A Bajai Rendőrkapitányság Városi Baleset-megelőzési Bizottsága, a Gemenc Zrt. és a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja „Fogadjuk örökbe a Gemenci erdőt” címmel 2023. május 20-án gyalogtúrát szervezett a Gemenci erdőbe.  

A túrázók a séta útvonalán összeszedték a szemetet. A Cserta-parton lévő tűzrakóhelynél érdekes előadást hallgathattak meg az erdőben élő állatokról, az erdőjárással, valamint az erdőben történő közlekedéssel, tűzgyújtással kapcsolatos szabályokról, veszélyekről, illetve az erdőben fellelhető dolgok tulajdonjogáról. A túra közös szalonnasütéssel zárult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Bírósági eljárást is vonhat maga után

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harmincnyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Mínusz két autótolvaj

A dabasi nyomozók 48 óra alatt elfogtak két gépkocsitolvajt, és megtérítettek 15,5 millió forintot. A gyanúsítottakat azóta letartóztatta a bíróság.

 

Mentés a Dunából

Egy járókelő és a budapesti vízirendőrök gyors segítsége ezúttal is életet mentett.