Óvodásként is biztonságban
Békés vármegyébe érkezett az országos Biztonságos Óvoda Kupa rendezvénysorozat. Három intézmény kis növendékei mérték össze tudásukat, ügyességüket, a pirosban rajthoz álló békéscsabai Penza lakótelepi ovisok győztek.

A Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet a Békés Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottsággal közösen 2025. október 21-én rendezte meg Békéscsabán a Biztonságos Óvoda Kupa országos vetélkedő Békés vármegyei fordulóját. A tanulságos és egyben vidám eseménynek a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus óvoda és iskola tornacsarnoka adott otthont. Az intézet előzetes pályázat útján választotta ki azokat az óvodákat – vármegyénként hármat -, akik a közlekedésbiztonságról készített pályaműveik alapján részt vehettek a rendezvényen.
Békés vármegyéből a békéscsabai Penza Lakótelepi óvoda, a gyomaendrődi Vásártéri Óvoda és a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Óvoda csapatai bizonyíthattak. Egy csapatban tíz gyermek volt, és a kicsiket két-három óvodapedagógus segítette.
A verseny során minden csapatnak hat játékos feladatot kellett időre teljesíteni, a próbatételek mindegyike a közlekedéshez kapcsolódott. Mind ezek előtt a rendőrség balesetmegelőzési szakemberei rendőr robottal és Zebivel, a rendezvény kabalafigurájával bemelegítő tornát tartottak a kicsiknek.
Az izgalmas, tanulságos és egyben szórakoztató versenyt a békéscsabai Penza Lakótelepi óvoda kis növendékei nyerték meg. Másodikak lettek a gyomaendrődi Vásártéri Óvodába járó gyerekek, a harmadik helyen pedig a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Óvoda csapata végzett. Minden óvodás érmet vehetett át, valamint közlekedési játékokkal is díjazták a teljesítményüket. Az első helyezett piros csapat pedig elnyerte a Biztonságos Óvoda Kupa serleget is.