Rendőri forgalomirányítás Mosonmagyaróváron
A közlekedési kultúra napja – május 11. – alkalmából a mosonmagyaróvári szakemberek kiemelt figyelmet fordítanak a kulturált közlekedésre, hogy azután mindenki egész évben jobban figyeljen egymásra.

Május 8-án a baleset-megelőzési szakemberek a Szigetköz szívében Türelem és figyelem címmel két helyszínen – a mosoni piacnál és a Deák téren – forgalomirányító rendőrökkel hívták fel a város figyelmét a közlekedésben részt vevők egymásra utaltságára, kölcsönös felelősségére és az együttműködés fontosságára.
A türelem velünk született, alapvető tulajdonságunk. Nélküle sosem tanultunk volna meg járni, beszélni, kerékpározni és autót vezetni. Viszont a türelem tudatosan is gyakorolható és fejleszthető, éljünk vele a közlekedésben is!
Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a megfelelő körültekintés, a figyelem szerepe a biztonságos közlekedésben nagyon fontos. Lassítson kicsit, figyeljen magára, illetve környezetére is! Saját érdek, a KRESZ ismeretén és betartásán túl, a kicsit több figyelmesség a többi közlekedővel szemben, és máris sokat tett a kulturáltabb közlekedésért!
Kulturált közlekedést minden napra!