Rendőrségi bemutató Tolnán

2018. 10. 12., p - 08:20
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság és a Tolnai Önkormányzati Tűzoltóság munkatársai mutatták be munkájukat a gyerekeknek.

Tolna Város Önkormányzata 2018. október 10-én szervezte meg a Tolnai Közlekedésbiztonsági Napot a településen tanuló kisiskolások számára a Városi Sportcsarnok területén. A rendezvényen a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az önkormányzati tűzoltókkal együtt tartottak technikai bemutatót a diákoknak.

kép

A gyerekek a délután folyamán megmutathatták mennyire urai a kerékpárjaiknak, amikor a rendőrök által épített ügyességi pályán bicikliztek. A baleset-megelőzési előadó számos hasznos közlekedésbiztonsági tanáccsal látta el a tanulókat. A gyerekek körében népszerű volt az ún. „részeg szemüveg”, melynek felvételét követően számos ügyességi feladatot kellett végrehajtania a diákoknak.

KÉP

A gyerekek a délután során a rendőrmotorok nyergébe is felpattanhattak, valamint a rendőr- valamint a tűzoltóautókba is beülhettek.  A közlekedésbiztonsági nap zárásaként minden kisdiák ajándékkal térhetett haza. 

KÉP


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.