Rendőrző Bóbiták Kecskeméten

2023. 03. 24., p - 12:22
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleset- és bűnmegelőzési programokon keresztül kerülhettek közelebb a rendőri hivatáshoz a gyerekek.

Kecskeméten, Ferenczy Ida Óvoda, Csigabiga Óvodájában rendezte meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága a Rendőrző Bóbiták elnevezésű programot, amelynek célja, hogy a gyerekek ügyességi és képességfejlesztő játékok közben megismerkedhettek a rendőrség munkájával is. 14 óvoda csapatai vettek részt az programon, amelyen a résztvevők bemutatták az egyenruhájukat és a bűnügyi technika rejtelmeibe is beavatták őket. 

A gyerekeknek az Argos Állatvédelmi Egyesül bemutatott tartott és érdekes információkat osztottak meg a házi kedvencek nevelésével kapcsolatban.

A főkapitányság nyomkövető kutyáinak bemutatója is nagy sikert aratott a gyerekek körében. A program végén senki sem távozott üres kézzel, mert meglepetés ajándékokat is kaptak a kis résztvevők.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.