Szünidőben is előzzük meg a bajt!

2023. 07. 06., cs - 08:36
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrég szakemberei prevenciós foglalkozás keretein belül hívják fel a biztonságra a táborozó gyerekek figyelmét Székesfehérváron.

A nyár beköszöntével végre elérkezett a diákok által hőn áhított vakáció ideje, mely számos izgalmat és ezzel egyidejűleg megannyi veszélyt is rejt. A megelőzés jegyében Májer László rendőr őrnagy, továbbá Gazdag Andrea  rendőr őrnagy, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának, illetve Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai a június 28. és augusztus 2. közötti időszakban Székesfehérváron, a Napraforgó Napközis Táborban várják sokszínű programmal az ifjú táborozókat. A szünidejüket töltő apróságok változatos feladványok, játékos fejtörők révén mélyíthetik el közlekedésbiztonsági ismereteiket, emellett pedig gyakorlati tudásukat is próbára tehetik a kifejezetten e célra felállított ügyességi kerékpáros akadálypályán. A heti rendszerességgel megtartott foglalkozásokon a rendőrség szakemberei a kisiskolás korosztályt leginkább fenyegető bűncselekmények megelőzésének lehetőségeit is szemléltetik.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.