Versenyeztek a családok

2023. 06. 05., h - 15:06
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

47 család mérettette meg magát Jászberényben a Közlekedik a család! vármegyei fordulóján.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. június 3-án, a Jászberényi Állat- és Növénykertben rendezte meg az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett Közlekedik a család! közlekedésbiztonsági vetélkedő területi döntőjét. A rendezvény célja a balesetek megelőzése mellett a szabálytudatos közlekedés mélyítése volt. A szervezők a rendezvényen nagy hangsúlyt fektettek a szülői példamutatás kiemelt szerepére és a család közösségnevelő erejére, ami a különböző feladatoknál is megmutatkozott.

Összesen 47 versenyző család nyolc különböző helyszínen bizonyíthatta tudását a forgószínpad-szerű helyszíneken, ahol többek között KRESZ tesztlapok kitöltése, részeg szemüveges ügyességi pályák, és elsősegélynyújtás feladatok váltották egymást, valamint – az országos verseny fődíja – egy SKODA típusú személygépkocsi, aminek csomagtartójába bőröndöket kellett időre bepakolni, emellett a passzív biztonsági rendszerek ismeretére is szükség volt. A felnőttek megmutathatták vezetéstechnikai tudásukat, a gyermekek kerékpáros pályán ügyeskedhettek. A rendkívül jó hangulatú verseny az alábbi eredményekkel zárult:

I. helyezett: Dudás család (Szolnok)

II. helyezett: Kónya család (Berekfürdő)

III. helyezett: Dirner család (Abony) 

A megmérettetés első helyezett családja képviseli vármegyénket a 2023. szeptember 9-10. között Pest és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék közös szervezésében megrendezésre kerülő országos döntőn.

 


Hírfolyam

 

Keressük a rongálót

A Kaposvári Rendőrkapitányság a 14010/851/2025. bűnügyi számon rongálás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

 

Felismeri a fiatalokat?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.

 

Keressük Vaskó Krisztofert!

A Szerencsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 17 éves, taktabáji fiú eltűnése ügyében.