Megyehatáron átnyúló vetélkedő
A Komárom-Esztergom Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által kezdeményezett, és a Forrás Rádió közreműködésével lebonyolított KRESZ vetélkedőre még Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből is érkezett helyes megfejtés.

A Komárom-Esztergom Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és a Magyar Közút Zrt. rajzpályázatot hirdet.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén ez év első két hónapjában számos úgynevezett pályaelhagyásos baleset történt, amikor a jármű az útról lesodródva az árokban, felborulva kötött ki.
Idén már két halálos baleset történt megyénkben.
Egy kétéves gyermek hajtott az úttestre az autóbusz elé.
Óvatosan haladjanak, a látótávolság jelentősen csökkent!
A gyerekek szabályos és biztonságos közlekedésre nevelése céljából indították útjára a Biztonságos Óvoda programot.
Rövid időn belül két halálos baleset is történt Somogy megye útjain.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság óvatosabb, körültekintőbb közlekedésre int az elkövetkezendő reggeleken.
Baranyában a szabad vizek többsége befagyott, de az azokon való tartózkodás veszélyeket hordozhat magában.