1 helyszín, 2 baleset, 2 figyelmetlen sofőr, 4 sérült
A vadépusztai súlyos baleset margójára.
A vadépusztai súlyos baleset margójára.
Ősszel gyakrabban következnek be vadelütéssel járó közlekedési balesetek, ezért óvatosabban és körültekintőbben közlekedjünk az erdős, bokros területek környezetében, illetve olyan útszakaszokon, ahol vadon élő állatok megjelenésének az átlagosnál is n
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai is aktív részvevői voltak a programnak.
Több baleset történt az elmúlt, csapadékos hétvégén.
A közlekedés résztvevői közül a gyalogosok a legvédtelenebbek, ezért fontos, hogy elsősorban ők maguk, de minden más közlekedésben résztvevő is a lehető legtöbbet megtegye biztonságuk érdekében.
Négy napon belül két gyalogost ütöttek el vármegyénkben.
Balatonlellén szenvedett súlyos balesetet a motoros, akinek jogosítványa sem volt.
Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!
A Biztonság Hete célja a mindennapok biztonságának erősítése a közlekedésben, az otthonokban, a munkahelyeken és az élet minden más területén is
Az Országos Rendőr-főkapitányság 2023 márciusában indította el a CSAT(T)LAKOZZ! kampányt, amely a biztonsági öv és a gyermekülés helyes használatára, azok megkérdőjelezhetetlen fontosságára hívja fel a figyelmet.