Ismét becsengettek az iskolákban

2014. 09. 01., h - 13:49
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a gyermekek védelmét, a helyes közlekedésre való aktív nevelő munkát évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti.

A korábban megkezdett, „Az iskola rendőre” programot a 2014/2015-ös tanévben is folytatják, amelynek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők felderítése és megszüntetése. Az idei programban mintegy hetven vasi oktatási intézményben közel hatvan rendőr vesz részt, akik a helyi rendőri szerv és az iskola közötti kapcsolattartók. A kollégák szolgálati feladataik mellett, sokszor saját szabadidejük terhére végzik ezt a tevékenységet.

A rendőrség „Az iskola rendőre" programon belül kiemelten foglalkozik a „Tanévkezdési kampány”-nyal, amelyhez idén csatlakozott a polgárőrség a „Polgárőrök a tanévkezdés biztonságáért” akciója is. A gyermekek biztonsága érdekében meghirdetett akció során a polgárőrök önállóan, vagy a rendőrség állományával szoros együttműködésben, elsősorban bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok végrehajtásában vesznek részt. Szeptember hónapban – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – ismét kiemelt jelenlétet biztosít a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére.

A gyermekek a nyári vakáció után gyakorlatilag egyszerre jelennek meg a mindennapok közlekedésében, még él bennük a nyári ”felszabadult” állapot, de a társakkal való találkozás öröme is csökkenti az életkoruknál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetüket.

A gyermekekre leselkedő veszély másik oka, hogy a nyári szabadságokat követően a felnőttek is tömegesen jelennek meg az utakon. A forgalomban részt vevő gépjárművek száma ugrásszerűen megnövekszik, zsúfolttá válnak a belterületi utak, így az autósok oldaláról jelentkező közlekedésbiztonsági kockázat is megnövekszik.

A rendőrség körültekintést és toleranciát kér az iskolába érkezőktől a balesetmentes tanévkezdés érdekében. Kérjük, hogy a járművel közlekedők kiemelt figyelmet fordítsanak az oktatási intézmények környezetében található gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére! A megnövekvő forgalom miatt meghosszabbodó utazási időre, az iskolák környékén parkolási nehézségekre, valamint kerékpáron közlekedőkre kell számítani! A tömegközlekedéssel utazók a fel- és leszállás során fokozattan figyeljenek, valamint leszállást követően mindig keressék meg a biztonságos átkelés lehetőségét!

A megyei programnyitó első eseményét 2014. szeptember 1-jén reggel Szombathelyen, a Paragvári Utcai Általános Iskola környékén rendezték a polgárőrséggel közösen, ahol a Szombathelyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya Határrendészeti Alosztályának munkatársa, Horváth Árpád r. zászlós, iskolarendőr nyilatkozott a programról.


Hírfolyam

 

Vendégként érkezett, tolvajként távozott

Egy 79 éves kecskeméti férfi jóhiszeműen fogadta be távoli rokonát otthonába – azzal a megállapodással, hogy a férfi gondozza őt, cserébe pedig lakhatást biztosít számára. A szívességet a rokona lopással hálálta meg.

 

Felismeri a férfit?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

 

Bukott egy encsencsi díler

A rendőrök több mint 4,5 millió forint értékű arany ékszert foglaltak le egy 39 éves férfitól.

 

Felismeri?

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt keresi a képen látható férfit.

 

A legfontosabb a megelőzés 4.

A Delta Program keretében Tolna vármegyében is kiemelt hangsúlyt fordítanak a rendőrök a prevencióra, ezért valamennyi iskolába ellátogatnak, ahol mind a diákokat, mind szüleiket tájékoztatják a kábítószerek veszélyeiről.