„Látni és látszani” Veszprém megyében

2015. 10. 28., sze - 13:36
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága az idei évben is csatlakozott az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság „Látni és látszani” kampányhoz. A megyében 11 cég vesz részt a kampányban.

A tél közeledtével kiemelten fontos a látás és a láthatóság kérdése, mert jelentősen romlanak a látási viszonyok és hosszabb a sötétedés utáni időszak is. Így minden autós saját érdeke is, hogy átvizsgáltassa gépjárművét. A járművek egyik legfontosabb eleme a világítás, ezért a baleset-megelőzés szempontjából is kiemelten fontos! A 2015. október 1-jén indított kampány keretei között a személy-, és tehergépkocsik, valamint motorkerékpárok vezetői ingyenesen élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy az akcióhoz csatlakozó szervizekben járművük világítóberendezéseit szakemberek átvizsgálják. A kampányban optikusok is részt vesznek, akik térítésmentes látásellenőrzéssel, továbbá hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket. A gépjárművek vizsgálatára magánszemélyek és cégek egyaránt jelentkezhetnek. Ezen szolgáltatások igénybevétele 2015. december 10-ig biztosított. A kampány keretében, 2015. novemberében a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai célirányosan ellenőrizni fogják a személy-, illetve haszongépjárművek, a motorkerékpárok és kerékpárok világítását, láthatóságát. A kampánnyal kapcsolatos információkról, valamint a résztvevő szervizekről és optikusokról a www.latnieslatszani.hu weboldalon tájékozódhatnak.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!